Barion Pixel

Budapest, Budapest, te csodás…

…sokan emlékszünk erre a nagyszerű dalra és akik ismerik Budapestet, azok tudják, hogy ez mennyire igaz. Ez a fantasztikusan egyedi és gyönyörű fővárosunk azonban nem csak a földről és az utcákon sétálva gyönyörű, hanem madártávlatból is, melynek megtapasztalására egy sétarepülés során van leginkább lehetőségünk.

Persze láthatunk belőle részeket, ha épp utazunk valahova a Liszt Ferenc repülőtérről, de azt is tudjuk, hogy azokon a kis ablakokon, szédítő magasban, néhány perc erejéig mégsem olyan élmény. Egy sétarepülés alkalmával, ahol egy kis repülőgépben vagyunk, azt érezhetjük, mintha karnyújtásnyira lenne minden. Szinte testközelben érezhetjük az alattunk szemünk elé tárulkozó tájat. Semmihez sem fogható élmény, melyet mindenkinek ki kell próbálnia legalább egyszer az életben. A sétarepülés élményét nem lehet fotókon vagy videókon visszaadni, főleg nem lehet Budapest panorámáját visszaadni. Elképesztően csodálatos repülési élmény!

Próbálja ki ezt a nagyszerű élményt!

Az elmúlt időszakban elég sokan adják a sétarepülés ajándékba, emiatt az összes sétarepüléshez egy ingyenes elektronikus utalványt biztosítunk. A budapesti sétarepülésekről fontos tudnia, hogy a légihatóságok által meghatározott szabályok miatt nem lehet átrepülni a Duna felett. Ez minden társaságra és minden sétarepülésre igaz, ami Magyarországon elérhető. A Pest feletti légteret csak a Liszt Ferenc repülőtérre érkező vagy onnan induló repülőgépek használhatják. Ezért pl. a „Budapest csodái” sétarepüléseink is Buda fölött haladnak keresztül, de így is egészen közelről láthatjuk az Országházat és egész Pestet. Biztosak lehetnek abban, hogy ez a budapesti sétarepülés felejthetetlen élmény lesz, főleg hogy kiegészítettük ezt a csomagot Szentendrével, ami pedig szintén egyedi élményt nyújt. Ez a kis ékszerdoboz egy teljesen más hangulatot áraszt magából madártávlatból, mint pl. Budapest.

A budapesti sétarepüléseinket nem csak azoknak ajánljuk, akik ismerik Budapestet és szeretnék madártávlatból is megnézni, hanem azoknak is, akik pl. vidékről utaznak fel Budapestre és szeretnének egy maradandó emléket, egy olyan élményt magukkal vinni, amire évekkel később is emlékezni fognak.

Ha valaki szeretné Budapestet megcsodálni madártávlatból egy sétarepülés alkalmával, akkor nálunk két csomag közül is választhat. Az egyik a már korábban említett „Budapest csodái” csomagunk, Szentendrével kiegészítve, a másik pedig a „Csodálja meg a Budai hegyeket és Budát” nevezetű sétarepülés csomagunk. Bármelyiket is választja akár magának, akár a szeretteinek, fantasztikus és lélegzetelállító élményben lesz részük.

Ha a csomagokkal vagy bármilyen más sétarepüléssel kapcsolatos kérdése merülne fel, keressen bátran bennünket!