Barion Pixel

Ennél az élménynél Ön dönti el, hogy honnan szeretne felszállni: Gödöllőről vagy Budaörsről.

A Dunakanyar hivatalosan a Duna Budapest és Esztergom közötti szakasza. Maga a tájegység két megye, Pest megye és Komárom Esztergom megye területén helyezkedik el, a Duna pedig ezen a szakaszon a Börzsöny és a Visegrádi hegység között folyik. Sokan nem tudják, hogy a nevét arról kapta ez a tájegység, hogy a Duna folyásiránya itt változik meg.

A Dunakanyar rendkívül fontos turisztikai körzet, hiszen rengeteg turistát vonzanak a gyönyörű kis városok, falvak, a hegyek, a Visegrádi fellegvár és még sorolhatnánk a szebbnél szebb látnivalókat. A Dunakanyar egy igazi „látnivaló-bomba”. Egy sétarepülővel pedig egy megismételhetetlen élményt nyújt, hiszen a repülőről még inkább koncentráltabban kapjuk meg azt, amit mondjuk, egy földi túra alatt átélhetnénk. A repülési élmény során az összes látnivalót és nevezetességet érinteni fogjuk, ezért is használtuk a „látnivaló-bombát”.

A „Fellegvár a fellegekből” repülési élmény főbb érintési pontjai: Szentendre (melyet a Dunakanyar kapujának is becéznek), Leányfalu, Tahitótfalu (közben a Szentendrei szigetet is megcsodálhatjuk), Vác, Visegrád (Fellegvár)

Az élmény részletei:

Csomag fantázianeve: „Fellegvár a fellegekből”

Indulás: Gödöllői vagy Budaörsi repülőtér

Résztvevők száma: max. 3 fő (+pilóta)

Súlyhatár: 100kg/fő, 240kg/összes utas

Magasság határ: 190cm, (fölötte már nem annyira kényelmes)

Időpont egyeztetés az Időpont foglalás menüpont alatt lehetséges! A repülőtérre elegendő csak a vouchert magatokkal hoznotok!

A repülés időtartama:

  • Gödöllői felszállás esetén: kb. 40 perc.
  • Budaörsi felszállás esetén: kb. 40 perc.

 

Személyek száma

1 fő, 2-3 fő

Repülőtér

Gödöllői repülőtér, Budaörsi repülőtér

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„„Fellegvár a fellegekből” sétarepülés” értékelése elsőként

budaörsi repülőtér

Budaörsi repülőtér

Megnéznéd Google Maps-en? Kattints ide.

Gödöllői repülőtér

Megnéznéd Google Maps-en? Kattints ide.

„Fellegvár a fellegekből” sétarepülés

64 900 Ft79 900 Ft

Bármelyik repülőteret is választod az indulás helyszínéül, biztos lehetsz abban, hogy egy fantasztikus élmény vár Rátok vagy azokra, akiknek ajándékba szánod ezt a repülési élményt. Ennél a sétarepülésnél Visegrád a cél és a látnivalók az indulástól függenek majd. A részleteket az élmény leírásában találod.

  • Sikeres fizetés esetén az elektronikus utalvány azonnal megérkezik az email címedre.
  • Több száz elégedett vásárló
  • Nincsenek rejtett költségek! (pl. reptéri illeték)
  • 365 napig érvényes részvételi jegy

4.9 átlagos értékelés Google-n

,,Nagyon elégedettek vagyunk, egy óriási élménnyel lettünk gazdagabbak..."

A tavaly kapott sétarepülés voucheremet október 30-án volt szerencsém felhasználni családom társaságában. Fantasztikus volt, hatalmas élményben volt részünk, amelyet ezúton is szeretnék megköszönni.

- Balog Julianna / Google értékelés

,,...minden gondolatomat és elvárásomat felülmúlta."

Sikerült egy nagyon jó élményt szerezni édesanyámnak, minden gondolatom és elvárásom felülmúlta. Extrém élménytepülés választottuk, hogy egy olyan élménynek legyen részese, ami merőben más mindentől.
Hatalmas vigyorral szállt le és, mint egy kisgyerek ismételgette, hogy még egyszer-még egyszer :D

- Berta Gábor / Google értékelés

,,Szuper csapat és profi szolgáltatás."

Szuper csapat és profi szolgáltatás. Mind az időpont foglalás, mind a sétarepülés tekintetében! Csak egy rövid repülésen vettünk részt "kb húsz perc", de nagyszerű élmény volt. Aki szereti a repülést,a repülőgépeket, a magasságot annak ez KÖTELEZŐ! Mi biztosan visszatérünk még.
Gratulálunk a csapatnak és a pilótának külön is, mert nagyon jó fej volt!👍🛩️

- Fabók Tamás / Google értékelés

Éldd át ezt a nagyszerű sétarepülést te is!

Megrendelem

További sétarepülések:

Sétarepülés árak

„Extrém élményrepülés”

49 900 Ft
Akció!
Különleges páros progam

Sétarepülés árak

„Légi Randi” sétarepülés

46 600 Ft59 900 Ft
54 900 Ft64 900 Ft
179 900 Ft
Preview
Close