Barion Pixel

Most őszintén!

Ugye, hogy a legtöbb esetben, amikor szeretnénk lenyűgözni a párunkat, mindig fejtörést okoz az, hogy milyen közös programot találjunk ki. Ez leginkább akkor eredményez komolyabb gondolkodást, ha már évek óta együtt vagyunk és a létező legtöbb romantikus programot kipróbáltuk. Túl vagyunk a romantikus wellness-en, romantikus vacsorán, néztünk romantikus filmeket, küldtünk romantikus virágcsokrot aranyos kis üzenettel és még sorolhatnánk a számtalan romantikus ötletet, amit az évek során ellőttünk.

Ha a Google-t használjuk, hogy romantikus programokat találjunk, akkor általában a legtipikusabb programokat dobja fel egy-két kivételtől eltekintve.

Romantika: pipa

Mi már évek óta szervezünk sétarepüléseket határtalan népszerűséggel és így adott volt a lehetőség, hogy romantikus sétarepüléseket is szervezzünk, hiszen gyakran találkoztunk azzal a kérdéssel, hogy milyen lehet a naplemente sétarepülés közben.  Mi már tudjuk, hiszen rengetegszer átéltük és szeretnénk, ha ezt a valóban romantikus repülési élményt mások is átélhetnék. Ez egy rendkívül különleges és különösen izgalmas program pároknak. Kortól függetlenül bárki élvezheti ezt az élményt és a visszajelzések alapján valóban sikerült egy olyan romantikus programot kitalálnunk, amit imádnak a párok és közülük sokan később is visszajönnek megismételni ezt a felejthetetlen repülési élményt.

Hogyan néz ki egy ilyen program?

Tulajdonképpen ez egy speciális sétarepülés, melyen értelemszerűen kizárólag ketten vesztek részt. Na jó, lesz egy „harmadik” is, de Ő „csak” azt a célt szolgálja, hogy megvalósulhasson ez a program, mivel a sétarepüléshez szükség van egy pilótára is 🙂

Ő fogja biztosítani azt, hogy ki tudjátok hozni a maximumot ebből a romantikus repülési élményből. Ő fog figyelni arra, hogy minden rendben legyen, maximális biztonságban legyetek és a maximális élményt kapjátok a program során. A repülés előtt kaptok egy rövid instrukciót, hogy nagyjából mire számítsatok, valamint megkapjátok a biztonsági leírást is, hogy mire kell majd figyelnetek a repülés során.

Miután megtörtént az eligazítás és a biztonsági tudnivalók átbeszélése, el is kezdődik a fantasztikus élmény. Beszálltok a repülőbe és irány a kifutó aztán az ég! A program hossza attól függ, hogy melyik repülési csomagot választottátok, mely lehet 25 perctől kezdve egészen több órás is. Ami biztosan közös minden programban, hogy felejthetetlen élményben lesz részetek. Olyan érzésetek lesz, mintha minden karnyújtásnyira lenne Tőletek. Ha pedig olyan szerencsések vagytok, hogy a naplemente sétarepülés közben ér el Benneteket, akkor az egy semmihez sem hasonlítható, fantasztikus és gyönyörű élmény és elmék lesz számotokra.

Van kifejezetten romantikus sétarepülés csomagunk az Alföldre, ami tartalmaz egy éjszaka szállást is, de lehetőség van a Balatonra is „leruccanni”, ahol meg tudtok ebédelni és utána irány vissza. Azért valljuk be, ezzel le lehet venni a párunkat a lábáról, hogy repülővel visszük az étteremhez és utána repülővel visszük haza taxi helyett… De bármelyik csomagunkat is választod, elégedett leszel Te is és a párod is, hiszen a romantikus programhoz csak Ti kellettek és egy csipetnyi fűszer, ami a mi programjaink esetében a sétarepülés élménye.

Akció!
Különleges páros progam

Sétarepülés árak

„Légi Randi” sétarepülés

Romantikus sétarepülés

Természetesen arra is van lehetőség, hogy egyedi igényeket kiszolgáljunk, csak mindig előre egyeztessetek velünk. Ha szeretnétek még valami extrával meglepni a párotokat hívjatok, írjatok és megoldjuk! 😉 Volt már olyan meglepetés program is, ahol azt kérte a férj, hogy szimuláljunk leszálláskor egy ún. átstartolást, ami azt jelenti, hogy hirtelen felhúzza a pilóta a gépet és mégsem szálltok le. Ez egy extra adrenalin-bomba. Van, akiknek ez a romantika 🙂

Leánykérés repülőn?

Természetesen nem akadály az sem, ha a leánykérést sétarepülőn tervezed. Mi garantáljuk, hogy felejthetetlen lesz és mindent megteszünk annak érdekében, hogy tökéletes legyen a nagybetűs Esemény!

Sétarepülés ajándékként?

Ha még nem tudja, hogy a kiszemelt milyen csodás élményben lesz része, szóval a sétarepülést ajándékba szánod, akkor javasoljuk, hogy az élmény adatlapján válaszolj arra a kérdésre is, hogy ,,Ajándékba lesz?”, mert tudunk mutatni olyan ajándékdobozokat, amitől leesik az álla!

Kijelenthetjük, hogy nagyon rugalmasak vagyunk és igyekszünk valóban feledhetetlenné tenni ezt az önmagában is különleges, romantikus élményt. Gyertek bátran és próbáljátok ki a sétarepüléseinket.

Sok szeretettel várunk Benneteket!

Éljétek át ezt az igazán romantikus repülési élményt ti is!

Tovább